A zenehallgatással az aktuális és a későbbi életszakaszokban azt lehet elérni, hogy az egykori gyermek, tizenévesként és fiatal felnőttként a megküzdési stratégiái közé beépíti a zenehallgatási élményt. Az érzelmi nehézségek természete olyan, hogy minden életszakaszban van feladatunk az érzelmeink értelmezésével és számunkra megfelelő megélésével és kezelésével. A zenehallgatásra mint önsegítő szokásra gondolni akár gyermek akár fiatal felnőttkorban újszerű, ötllet, de fontos vállalkozás, amiben nagyon sok szép élmény rejlik, hosszú éveken át.

Amikor egy szokást kialakítunk és rendszeressé teszünk akár a gyermekünk életében akár a sajátunkéban, akkor abban fejlődni fogunk, ez törvényszerű. A zene ebből adódóan, a terápiás célú zenehallgatást szokássá téve eszközzé formálódik az érintett gyerekek/fiatalok életében, mert biztonságérzetet nyerhetnek belőle. Pontosan ez az a módszer, amire megtanítjuk a gyerekeket kiskoruktól fogva: hogyan tegyék olyan eszközzé a zenét, ami a harmóniájukat szolgálja akkor, amikor szélsőségek vagy egyensúlytalanság felé halad az életük. A passzív befogadói élmény átélése nem követel nagy erőfeszítéseket (kis)gyermekkorban de megteremti azt a félig zárt közeget, amelyben az aktuális nehézség, figyelem- vagy hangulatzavar átélhető és a belőle való kivezető út létrejön.

Azok a gyerekek, akik találkoznak az alapítványunk munkájával és akiket a családjuk támogat abban, hogy a hétköznapjaik részévé tegyék a zenehallgatást, érzékenyebb látásmódot tanulnak a világgal szemben és gazdagabb érzelmi eszköztárral reagálnak rá. Mindez egy gondosan tervezett folyamat részeként megtapasztalt zene érdeme, ezért is hívjuk zenei referenciagyűjteménynek, mert megkíséreltünk kialakítani egy keretet, ami számos eszköz mellett a zene segítségével figyelmi érettséget ad a gyerekeknek. Ahogyan felnőnek és kialakul az önállóságuk, ebből látásmódból önreflexió lesz.